iPhone-ja van? Több hasznos újítás is jön heteken belül
Az iOS 18.4 több nagy mellett néhány kisebb, de annál praktikusabb újítást is hoz áprilisban.
Az iOS 18.4 több nagy mellett néhány kisebb, de annál praktikusabb újítást is hoz áprilisban.
A fotói között turkál a SparkCat nevű kártevő, hogy az azokon lévő esetleges jelszavakat megszerezze. iOS mellett Androidon is feltűnt, de előbbi esetében ez lehet az első eset, hogy ilyet találnak.
Nem tanul a korábbi hibáiból az Apple, ugyanazzal a módszerrel csúsznak át az App Store szűrőin az illegális film- és sorozatnézős alkalmazások. Újra és újra.
A hardver már megvan hozzá, és a jelek szerint az Apple a szoftveres kereteket is megteremtené ahhoz, hogy még játékos számára tegye vonzóvá az eszközeit. Ennek egyik első lépésén egy sajtóértesülés szerint már javában dolgozik a cég.
Rövid időn belül másodjára is be tudott kerülni az App Store-ba egy olyan alkalmazás, mint amilyet nemrég utólagosan távolított el az Apple. Ráadásul ezúttal már kettő is van belőle, pedig a fejlesztők semmit nem változtattak a működésen.
Nemhogy bekerült a kínálatba, egy éven át senki nem szúrta ki az Apple-nél, hogy az App Store-ban egy olyan alkalmazás érhető el, ami fizetős streamingszolgáltatók tartalmait kínálja ingyenesen.
A Threads sikerét meglovagolva próbált jogtalan előnyt szerezni az alkalmazásának egy fejlesztő úgy, hogy gyakorlatilag egy az egyben úgy nevezte el az alkalmazását, mint az új közösségi oldal – pedig csak egy mesterségesintelligencia-alapú tartalomgeneráló appról volt szó, amire az Apple már le is csapott.
Ha hamarosan az ingyenes, reklámokkal támogatott csomagba kerül, az nem a véletlen műve: megszünteti az egyik, új előfizetők számára már rég nem kínált előfizetési módját a Spotify.
A Microsoft az Xboxhoz kapcsolódó, játékokat tartalmazó alkalmazásboltot indítana az iPhone-okon és az androidos eszközökön, de ennek van egy feltétele.
Hamis Facebook- és Tinder-profilok kérhetik káros alkalmazások letöltésére az áldozatokat az átverések legújabb típusában, melyekhez egy ismert esetben már a nagyobb alkalmazásboltokba is be tudták „csempészni” az applikációikat a csalók, kijátszva azok ellenőrzési eljárásait.
Michael Bennet, Colorado demokrata szenátora szerint a TikTok nemzetbiztonsági fenyegetést jelent, ezért elérhetetlenné kell tenni azt a Google és az Apple alkalmazásboltjában.
Elon Musk után Mark Zuckerberg is kritizálta az Apple-t, azzal viszont nem fenyegetőzött, hogy törli a Facebookot a cég alkalmazásboltjából.
A Sensor Tower piacelemző cég összesítette, az App Store-ban és a Play áruházban kínált mobilos játékok mennyit hoztak az Apple és a Google konyhájára.
Kitalálja, melyik alkalmazásra fizetnek elő a legtöbben?
A Wandera kiberbiztonsági cég szakemberei összesen 14 olyan játékot találtak az Apple App Store-ban, ami egy olyan szerverről fut, ahonnan az androidosok életét is megkeserítő Golduck nevű vírust is irányították.
A Setup for Amazon Alexa nemcsak, hogy átjutott az Apple szigorú szűrőjén, de a toplistákba is bekerült az alkalmazás.
Az Apple alkalmazásboltja még 2008-ban indult el, akkor sokan nem reméltek tőle semmit. De indítói már az elején sejtették, hogy nagyot szól majd az újdonság.
Hiába töltenek le az androidos felhasználók kétszer annyi alkalmazást, mint az iPhone-osok, a pénz továbbra is az Apple-féle App Store-ban van. Az szubjektív megérzés lehet, hogy az iPhone-os alkalmazások minősége általánosan jobb, az viszont tény: több pénzt termelnek a fejlesztőiknek.
IPad-változatot készíttetett az alaptörvény díszkiadásából a KIM.
Havonta átlagosan egymilliárddal nőtt a letöltések száma a Google Android Marketből, decemberre átlépték a tízmilliárdos határt is. Tíz napig tíz centért lehet bizonyos népszerű appokat megvenni, így ünnepel a Google.